Argánolaj előnyei

Az argánolaj előnyeit már több kisebb kutatás is igazolta. A vizsgálatok kimutatták, hogy az argánolaj fontos szerepet játszik az inzulinrezisztenciával való küzdelemben, véd az elhízással kapcsolatos szövődményektől, illetve a vérnyomás szabályozásában is részt vesz.

Egy 2005-ös tanulmány, amely a Nutrition, Metabolism, and Cardiovascular Diseases folyóiratban jelent meg, beszámolt arról, hogy az argánolaj fontos szerepet játszhat a szívbetegségek megelőzésében is. Az argán olaj kiegészítőként történő fogyasztásával meg lehet előzni a kardiovaszkuláris betegségeket. A tanulmány során 60 férfit vizsgált két csoportban, ahol az egyik csoport naponta 25 ml argánolajat, míg a másik extra szűz olívaolajat fogyasztott három héten át mindennap. A tanulmány kimutatta, hogy mindkét olaj antioxidáns hatásokat produkál és ezáltal segítenek a szív- és érrendszeri betegségek kockázatának csökkentésében.

argan2

Az argánolaj formái

Mivel az argánfa Marokkóban őshonos, ezért az argánolajat gyakran nevezik marokkói olajnak is. Marokkóban az argánolaj régóta fontos része a gazdálkodásnak és már régóta felhasználják a bőrproblémák kezelésére.

Az argánolajat a nyugati világban megtalálhatjuk a személyes higiéniás és szépségápolási termékekben is, például a krémekben, szérumokban, pakolásokban, samponokban, balzsamokban stb. Ezenfelül a tiszta argánolajhoz is hozzá lehet jutni, ami nem tartalmaz hozzáadott összetevőket.

Hol található az argánolaj?

Az argánolaj és az argánolaj alapú termékek megtalálhatók a bio üzletekben és a speciális kozmetikai üzletekben, bioboltokban, valamint az egyes drogériákban is. A vásárlásnál mindig fontos figyelni arra, hogy megbízható gyártótól és hiteles forrásból vásároljunk argánolajat, mert az csak úgy tudja kifejteni jótékony hatásait, ha megfelelő a minősége.

MediNatural argán olaj20 ml

-19% MediNatural argán olaj 20 ml

Az argánolaj a legjobb választás egy NŐ számára, ami rendkívül sokféleképpen felhasználható, a bőr sugárzó, a haj pedig fényes lesz tőle.

Ár: 1445 Ft
1790 Ft
Megnézem

MM Gold Argán olaj 50ml100% Argánolaj

-9% MM Gold Argán olaj 50ml 100% Argánolaj

Tápláló kincs a bőrnek-a marokkói argán olaj. Éppen csak kevés kell belőle mind krémekbe mind hajápolóba; hajvégekre is szuper pakolás készíthető vele.

Ár: 1695 Ft
1865 Ft
Megnézem
Még nem érkezett értékelés. Légy te az első!